Hírek - MAZSOLAAVATÓ ÜNNEPSÉG elsőseinknek



MAZSOLAAVATÓ ÜNNEPSÉG elsőseinknek

vissza...

2024.04.27, 17:00

A József Attila – Napok zárásaként került sor elsős tanulóink avató ünnepségére. Idén először tartottunk iskolákban „MAZSOLAAVATÓT”, de szeretnénk, ha hagyomány lenne a játékos feladatokat követő avatásból.

Kurtán Mónika igazgatónéni köszöntése után Frank Debóra és Ékes Johanna 8.a osztályos Diákönkormányzatos tanulók után mondták az elsősök az eskü szövegét, majd pedig sor került iskolánk kitűzőjének a felhelyezésére: Mónika néni és Barna bácsi tűzte fel a kitűzőket. A jelen levő tanulók mellett az osztály életében fontos szerepet játszó tanítónénik és asszisztensnéni is megkapta a kitűzőt. Versenyek, betegségek miatt több felnőtt és diákunk is hiányzott, de ők is le fogják tenni az „esküt”, megkapják a kitűzőket. 

Hálásan köszönjük Cseke Szilvia közreműködését, aktivitását és múlhatatlan szeretetét, mellyel körülveszi a kis elsősöktől kezdve a nagy nyolcadikosokat is, minden korosztályra figyel DÖK-mentorként. Köszönjük az avatás feladatait és a Mazsolaavató szervezését. Köszönjük mindazoknak, akik az eskü szövegének megfogalmazásában részt vettek! Vigyor