
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Nemzeti Tehetség Programáltal kiírt„A magyar anyanyelvi, valamint a Magyarországon élő nemzetiségek anyanyelvi identitás megőrzését célzó tehetséggondozó programok támogatása” című, NTP-ATP-20-0019 kódszámú pályázat keretében „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós” elnevezésű program megvalósítására a Miniszterelnökség mint Támogató Szervezet
1 000 000 Ft összeget biztosít. Célunk a szóbeli és írásbeli választékos kifejezésmód gazdagításával, az anyanyelvi műveltség, a megismerő képességek, a digitális kompetencia és a kritikus gondolkodás fejlesztése.
Pályázatunk kiegészítő tevékenysége az egynapos tanulmányi út volt. Egy héttel előtte lévő foglalkozásunkon ezt készítettük elő. A gyerekek az interneten kutakodtak településünk építészeti emlékei után. Így találtak rá a herpályi Csonkatoronyra, ami a Herpály nevű település XII. században épült monostorának maradványa. Az 1241–1242-es tatárjárás idején a templom súlyos károkat szenvedett, később Szejdi Ahmed budai pasa bosszúhadjárata pusztította el, s ezzel véget ért a Herpály, s vele együtt a kolostortemplom krónikája. A másik fellelhető építészeti emlék a Fehértemplom, amit a helyi lakosok a XIII- XIV. században építették. Ezeknek a maradványait néztük meg a településünk határában, ahova városnézés után kisvonattal érkeztünk meg. Itt fogyasztottuk el a friss péksüteményeket tízóraira. Kisebb gyalogtúrával jártuk körbe ezeket a romokat, ahol csak elképzelni tudtuk, milyenek lehettek, amikor még éltek az itteni lakosok. Utána egy helyi étterem teraszán bőségesen megebédelhettek a gyerekek. A melegben jól esett a hűsítő fagylalt. Délután először a Zsinagógába sétáltunk el. Kívülről már láttuk a csodálatosan felújított épületet, ami Hajdú-Bihar megye második legnagyobb Zsinagógája. Most a holokauszt 654 helyi áldozatának emléket állító kiállítást tekintettük meg. Ezután átsétáltunk a Makk Kálmán Mozi galériájában nyílt gobelin tárlathoz. Majd a Nadányi Zoltán Művelődési házban, a Bihari Népművészeti Egyesület által rendezett „Kitesszük a szűrét” hagyományőrző eseményre beérkezett kézimunkákban gyönyörködhettünk. A sok séta után jól esett uzsonnára a még forró pizza. Reméljük, ezen a napon sikerült felkelteni tanítványaink érdeklődését az őket körülvevő világ szépségére. A program záró foglalkozásán kiállítást rendeztünk a megvalósítás során készített alkotásokból, és levetítettük az egynapos tanulmányi úton készült fényképeket.