Hírek - Jót tenni jó, másokon önzetlenül segíteni felemelő



Jót tenni jó, másokon önzetlenül segíteni felemelő

vissza...

2019.04.26, 07:53

„Jónak lenni valamiben remek érzés. Jót tenni mással még csodálatosabb. Tudjuk, hogy minden gyermek eredendően tehetséges az élet valamely területén, és pedagógusi munkánk akkor sikeres, akkor „teszünk jót”, ha célzottan, az erősségekre fókuszálva segítjük fejlődését.”

Mikor olvastuk március végén Buzás Lajos, a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete elnökének pályázati felhívását, nem volt kérdés Andorral „szerencsét próbálunk”. Mező Andor egy szorgalmas, tettrekész, szófogadó kisfiú, aki most 5. osztályos. Az osztályközösségben is nagyon szeretik, gyerekekhez és tanáraihoz is kötődik. A BAGE célja, hogy hátrányos és állami gondoskodásban élő gyerekeket támogasson. Ezúttal azt kellett megfogalmazni egy levélben „Mire lenne jó nekem egy tablet?” Andor lelkesen írta a levelet, örült a lehetőségnek.

Tudjuk azt, hogy napról-napra egyre jelentősebb szerephez jutnak életünkben az infokommunikációs eszközök. A fiatal generáció számára rendkívül fontos, hogy megismerkedjen a digitális eszközök sokoldalú felhasználási lehetőségeivel és megtanuljon élni azokkal, méghozzá nem csupán a játék és a kapcsolattartás, de a tanulás során is.

Az örömhírt már a tavaszi szünetben megtudtuk, az ő kérését találták a legmeghatóbbnak. A díjátadásra 2019. április 25-én került sor a Méltóság Futófesztiválon.

Andor számára teljesen meglepetés volt, az „örömkönnyek” csillogtak a szemében, mikor Buzás Lajos elnök úrtól átvehette nyereményét. A tablet mellé kapott még egy 10 fős SZUSZ Park belépőt és édesség csomagot.

Andor hazafelé megfogalmazta: „Ez a nap felejthetetlen lesz számomra!”

Köszönjük szépen Buzás Lajos és a  BAGE támogatását!

„Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmaga is gazdagabb lesz!” ( Emerson)