Hírek - ELSŐSEGÉLYOKTATÁS a József Attila Általános Iskolában



ELSŐSEGÉLYOKTATÁS a József Attila Általános Iskolában

vissza...

2025.10.30, 12:18

Iskolánkban fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ne csak tankönyvi tudást szerezzenek, hanem olyan ismereteket is, amelyeket a mindennapi életben is hasznosítani tudnak. Éppen ezért a Környezet- és Egészségvédelmi hetek egyik kiemelt programja Serra-Páka Szilvia pedagógusunk által tartott elsősegélyoktatás volt, amelyen a 3–8. évfolyamos diákok vehettek részt.
A foglalkozások során a tanulók érdekes, gyakorlati helyzeteken keresztül tapasztalhatták meg, hogyan lehetnek mások segítségére baj esetén. Megtanulták többek között:
✅ hogyan kell szakszerűen mentőt hívni,
✅ miért fontos először a helyszín biztonságát felmérni,
✅ hogyan kell valakit stabil oldalfekvésbe helyezni,
✅ és miért létfontosságú a mellkaskompresszió helyes technikája.
Serra-Páka Szilvia pedagógusunk szívügyének tekinti az elsősegélyismeretek átadását, hiszen bármikor előfordulhat, hogy valaki bajba kerül körülöttünk és ilyenkor életmentő lehet, ha tudjuk, hogyan kell helyesen cselekedni.Büszkék vagyunk diákjainkra, akik aktívan és nyitottan vettek részt a programon! Reméljük, hogy az itt megszerzett tudásuk magabiztosságot ad számukra, és akár életet is menthetnek majd a jövőben.
Az elméleti és gyakorlati ismeretek után a 3-4-5-6. évfolyamos tanulók tesztet is töltöttek ki, a következő eredmények születettek. A jutalmak átadására Környezet-és egészségvédelmi hetek zárásán került sor.
3.a osztály
1.helyezett Virág Hanna
2. helyezett Nagy Máté
3. helyezett Bojtor Boglárka
3.b osztály
1.helyezett Kari Sándor
2. helyezett Földesi József
3. helyezett Tar Tímea Maja
4.évfolyam
1.helyezett Török Julianna, Ecsedi Lilla
2. helyezett Gyöngyösi Krisztofer
3. helyezett Komádi Bence, Vas Liza
5.a osztály
1.helyezett Nagy Máté Gyula
2. helyezett Balázs Roland
3. helyezett Körtvélyesi Ádám, Adamcsik Boglárka
5.b osztály
1.helyezett László-Márki Károly
2. helyezett Beke Zoé
3. helyezett Sajó Imre
6.a osztály
1.helyezett Kari Lilla
2. helyezett Zsiga Zoárd
3. helyezett Albucz Ákos
6.b osztály
1.helyezett Nagy Zsombor
2. helyezett Ványi Zsófia
3. helyezett Komádi Noémi, Kovács Miklós
Szeretettel gratulálunk diákjainknak!