
Hírek
LÁZÁR ERVIN PROGRAM -Tabán Néptánc Egyesület – Rendhagyó néptánc óra ötödikeseinknek
2023.11.30, 14:02
2023. november 20-án iskolánkban a Tabán Néptánc Egyesület tartott rendhagyó néptánc órát ötödikes diákjainknak.
Az óra narrátora Farkas Tamás, Örökös Aranysarkantyús Táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, állami
kitüntetett táncos, koreográfus, néptánc pedagógus, folklórgyűjtő volt. A műsor
résztvevői: László Richárd, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, Ezüstpitykés
Táncos, a Tabán Táncegyüttes szólótáncosa valamint Hetényiné Kepka Sára diplomás táncos- és próba vezető, a Tabán Táncegyüttes szólótáncosa. A műsor zenei részét a Talléros Népzenei Együttes
szolgáltatta, melynek tagja a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója.
Vidám versek című versmondó verseny
2023.11.30, 10:07
Ismét sikerek a KISTUDÓSOK-KOMPLEX TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VERSENYEN
2023.11.30, 09:31
Iskolánkat az ‘’ifjú titánok‘‘ csapata képviselte a Hajdúböszörményben megrendezésre kerülő versenyen.
A csapattagok: Briczky Balázs
Domokos Zalán
Técsi Ádám
A fiúk a kézfordulós levelezős versenyen 57 csapatból jutottak a megyei döntőbe ahová a legjobb tíz csapat kapott meghívást. A helyszínen is remekeltek, ahol elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldjanak. A csapat végül megérdemelten állhatott a dobogó 3. fokára.
Gratulálunk a szép eredményekhez.
Felkészítő tanáruk Serra-Páka Szilvia
KÖNYVTÁRBAN A 3.A
2023.11.29, 13:27
„Minden itt látható könyvnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Az itt található könyvek mindegyikéről elmondható, hogy egyszer a legjobb barátja volt valakinek.” (Carlos Ruíz Zatón)
A könyvtárban megélhető élmények erősítése, a könyvtárhasználat elsajátítása és megszerettetése az elsődleges célunk, amikor a gyerekekkel csoportos kölcsönzésre látogatunk el a Sinka István Városi Könyvtárba. Iskolánk 3.a osztálya novemberben látogatta meg Margó nénit, hogy immár rendszeres látogatói és kölcsönzői lehessenek az intézménynek, hiszen a betűk, az olvasás megtanítása mellett az olvasás örömének átadása is rendkívül fontos feladata a tanítóknak.
ISKOLÁNK MEGYEI ANGOL NYELVI VERSENYE
2023.11.29, 13:17
Sokéves hagyományt követve az idén is megrendezésre került a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola angol nyelvi versenye, amelyen szép számmal vettek részt megyénk iskoláinak tanulói. Kéttannyelvű képzésben és normál óraszámban tanuló diákok is jelentkeztek versenyünkre, így két kategóriában folyt a megmérettetés. Az eredmények kiértékelésével párhuzamosan a várakozó diákok színvonalas kagylóbemutatón vehettek részt.
NORMÁL óraszámban tanulók között a következő eredmények születtek:
7. évfolyam:
- helyezett Hagymási Zsófia (Magyarhomorogi Szabó Pál Ált. Isk. , Felkészítő tanár: Gál Tünde Csilla)
- helyezett Nagy Nóra Anna (Nagyrábéi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Felkészítő tanár: Éles Gyuláné)
- helyezett Ispán Sarolta (Sári Gusztáv Ált. Isk. Kaba, Felkészítő tanár: Somogyiné Bálint Nóra)
8. évfolyam:
1. helyezett Kis Ádám (Berettyóújfalui József A. Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskolája, Felkészítő tanár: László Katalin)
2. helyezett Kövesi Kata (Berettyóújfalui József A. Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskolája, Felkészítő tanár: László Katalin)
3. helyezett Kaczkó Ivett (Berettyóújfalui József A. Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskolája, Felkészítő tanár: László Katalin)
EMELT óraszámban tanulók eredményei:
7. évfolyam:
1. helyezett Zétényi Eszter (Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. Felkészítő tanár: Trefán Gabriella Krisztina)
2. helyezett Szulyák Máté (Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. Felkészítő tanár: Trefán Gabriella Krisztina)
3. helyezett Diószegi Ádám (Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. Felkészítő tanár: Arany Edina)
8. évfolyamos tanulók között
1. helyezett Vétek Kornélia (Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. Felkészítő tanár: Arany Edina)
2. helyezett Szathmári Luca (Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló, Felkészítő tanár: Gyengéné Szilágyi Katalin)
3. helyezett Elek Viktória (Hőgyes Endre Gimnázium, Hajdúszoboszló, Felkészítő tanár: Gyengéné Szilágyi Katalin)
Az elért eredményekhez szeretettel gratulálunk!
(Iskolánk tanulói külön kategóriában versenyeztek. Eredményeikről később adunk tájékoztatást.)
ADVENTI ZENÉS KONCERT ÉS INTERAKTÍV FOGLALKOZÁSOK
2023.11.28, 13:23
A Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat pályázata keretében november 27-én 10.00 és 12.00 óra között adventi zenés koncerten vettek részt kisdiákjaink, melyet az Aquamanó party együttes biztosított. Ezt követően Gyuri bohóc cukorágyúval, lufihajtogatással kedveskedett a gyerekeknek, akik karácsonyi kézműves foglalkozáson vehettek részt, illetve kipróbálhatták magukat a Hajdú Vitéz erőpróbán.
Köszönjük szépen a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat támogatását! Nagyon jól érezték magukat a gyerekek!
FÖLDESI JÓZSEF 3. HELYEZÉST ÉRT EL
2023.11.24, 12:31
JÓL SZEREPELTEK TANULÓINK A BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS ÍRÁSBELI DÖNTŐJÉN
2023.11.21, 07:32
Ebben a tanévben is meghirdették a Bolyai Matematika Csapatversenyt. Több mint 1000 csapat indult a 8. évfolyam általános iskola kategóriában. A vármegyei versenyen I. helyezést ért el négy fős csapatunk. Ezzel az eredménnyel bejutottak az országos írásbeli döntőbe, ahol 93 csapatból a 12. helyet szerezték meg.
Csapattagok: Briczky Balázs Zsolt (8. a)
Domokos Zalán (8. a)
Molnár Tünde (8. b)
Nagy Zsombor László (7. a)
Felkészítő pedagógusok: Szakáll Ferencné, Gyulai Andrea
Gratulálunk a csapatnak, akikre nagyon büszkék vagyunk!
























Regisztrált tehetségpont