Hírek
2025.10.13, 14:38
2025. okt. 9-10-én iskolánk hetedikes és nyolcadikos angol és német nyelvi csoportjai az Európai Nyelvi Hét alkalmából megrendezett kiállításon vettek részt, amelynek célja a nyelvtanulás és a többnyelvűség fontosságának bemutatása, valamint az európai kultúrák sokszínűségének megismertetése volt.
A rendezvénynek a Berettyóújfalui SZC Arany János Gimnázium és Technikum adott otthont.
A kiállítás során interaktív posztereken keresztül fedezhettük fel Európa különböző országait. QR-kódok segítségével érdekes információkkal gazdagodhattunk, meghallgathattuk az egyes országok híres popszámait és nemzeti himnuszait, így zenei élményeken keresztül is közelebb kerülhettünk a különböző kultúrákhoz. A program zárásaként egy nyelvi és kulturális kvíz segítségével tettük próbára tudásunkat.
Ezúton is köszönjük a lehetőséget a szervezőknek!
2025.10.13, 09:27
A hétvégén rendezték meg a V4 országok-Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország-hagyományos nemzetközi birkózóversenyét, amely idén is látványos küzdelmeket és kiemelkedő sportteljesítményt hozott. Sátoraljaújhelyen az U10, U11 és az U13-as korosztály mellett a Gyermek gálát is tartottak, így a legkisebbek is szőnyegre léptek. Rekord létszám 402 fő versenyzett 5 szőnyegen. A Báránd KSE versenyzői remek formában léptek a szőnyegre, így igazi éremesővel zárták a napot!
Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
Nagy Eliot Nikolas (1.b) : II. hely
Tóth Bence (1.b): III. hely
Baczó Balázs ( 2.a) : I. hely
Okos Dávid ( 2.a): III. hely
Nagy Leandró Umbertó (4.b): II.hely
Baczó Máté ( 5.a): I. hely
Munkácsy Zalán ( 6.a ): III. hely
Baczó Attila ( 6.b): VI. hely
Hajdú Levente ( 7.a) : III. hely
Minden kis diákunknak és Laci bácsinak is szívből gratulálunk e remek teljesítményhez!

2025.10.13, 09:25
Az első iskolakóstolgató foglalkozás témája az ősz, illetve az őszhöz kapcsolódó növények és állatok voltak. A gyerekek játékos, élményszerű tevékenységeken keresztül ismerkedhettek meg az évszak jellemzőivel és az állatokkal. A kis óvodások kedvencei voltak a találós kérdések, amelyekhez egy-egy dal is kapcsolódott. A dalokat ritmustappsal, tánccal kísértük, jól megmozgatva magunkat. A kézműves foglalkozás során a tenyerünkből sünit varázsoltunk, köré őszi terméseket, leveleket rajzoltunk. A gyerekek jutalma egy varázsdobozba rejtett kincsekkel való játék volt. Játszhattak babzsákkal, dobókockával, kék szalaggal, békacsattogóval és egy kis plüs sünivel is.
A foglalkozás vidám hangulatban telt, a leendő kisdiákok bátran kapcsolódtak be a játékokba, szívesen barátkoztak a leendő tanító nénikkel.
A foglalkozás előtt Kari Sándor igazgató köszöntötte a megjelenteket és bemutatta a jelenlevő pedagógusokat, leendő elsős tanítókat, majd pedid a 2.b osztály énekes műsora keltett vidám, őszi hangulatot az aulában.
Reméljük, hogy már az első alkalommal jó tapasztalatokkal, új élményekkel távoztak az iskolából a nagycsoportos óvodások!
Találkozzunk legközelebb november 5-én egy jó kis sportfoglalkozáson! 
2025.10.13, 09:23
Az első évfolyam tanulói a hét zárásaként, október 10-én pénteken igazi ínycsiklandó egészséges ételekkel varázsolták el az iskola közösségét.
Az asztalokon szebbnél-szebb, finomabbnál- finomabb falatok sorakoztak: ropogós zöldségek, lédús gyümölcsök, különleges kencék és mutatós, poharas tálalású kreációk.
A gyerekek nagy lelkesedéssel kínálták az egészséges harapnivalókat, melyek nemcsak finomak, hanem esztétikusak is voltak. A rendezvény igazi közösségi élménnyé vált, hiszen a szülők segítsége nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.
Köszönjük a szülőknek a sok támogatást és a szeretettel készített finomságokat! 
2025.10.10, 07:20
Intézményünk kiemelt figyelmet fordít a megemlékezésre olyan világnapokról (vagy akár hetekről és hónapokról is), amelyeknek pozitív hatásuk van a gyermekek mindennapjaira.
Október 04. az Állatok világnapja, melyre immár hagyományosan minden évben kisállatsimogatást hirdetünk és szervezünk tanulóink számára. Programunk mellé állt ebben a tanévben a Berettyóújfalui Kóbor Mancsok Állatvédő Egyesület is, akik előadásukkal felhívták figyelmünket a háziállatok védelmére, valamint az ember és az állat közötti felelős kapcsolatra. Bemutatták Odit, a mentett kiskutyát, akinek sorsa és ártatlan kedvessége igazán mindenkit megérintett.
Hisszük, hogy ez a nap a gondoskodás fontossága mellett tanít arra is, hogy a szeretet nem csupán szó, hanem cselekedet.
2025.10.09, 13:28
2025. szeptember 27-én a Magyar népmese napja alkalmából rendezett Családi délutánra kapott meghívót iskolánk két tanulója. Mile Olívia és Mező Dorina mesemondóink indították a délutánt csodálatos meséikkel. A hallgatóságnak átadták a mese iránti szeretetüket, tiszteletüket. Elrepítettek bennünket a mesék birodalmába, nem csak szórakoztattak, hanem az élőszavas mesemondás szeretetére is tanítottak bennünket.
Valódi kincseket kaptunk, köszönjük szépen!
Felkészítő pedagógusok: Magyar Emese, Kiss Tamás

2025.10.09, 12:43
A nádudvari Kövy Sándor Általános Iskola 2025. október 8-án rendezte meg hagyományos tankerületi egyéni betűzési versenyét angol nyelvből. Iskolánkat sikeresen képviselte Mansour Katrina 7. osztályos tanulónk. A kétfordulós, szoros küzdelemben a 4. helyezést érte el, amihez szeretettel gratulálunk!
Felkészítő tanár: Kulcsár Istvánné

2025.10.09, 12:32
Október 1-én Debrecenben a Nagyerdő rendezték meg a mezei futóverseny megyei döntőjét. A zord időjárás ellenére diákjaink kiválóan helyt álltak.
I.korcsoport fiú: 4. Hely
I.korcsoport lány: 4. Hely
II. Korcsoport fiú: 8. Hely
II. Korcsoport lány: 5. Hely
III. Korcsoport fiú: 9. Hely
III. Korcsoport lány: 5. Hely
IV. Korcsoport fiú: 7. Hely
IV. Korcsoport lány: 3. Hely
Nagy Eliot 9. Hely
Kari Sándor 16. Hely
Varga Botond 20. Hely
BONDÁR Jázmin 11. Hely
Pápai Panna 14. Hely
Elek Johanna 14. Hely
Elek Eszter 17. Hely
Sorbán Zsombor 14. Hely
Vida Lara 11. Hely
Büszkék vagyunk rátok, ügyesek voltatok!

2025.10.09, 12:30
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola 3. évfolyamos tanulói október 8-án „Egészséges falatok” címmel különleges megvendégelést tartottak az iskola aulájában.
A program célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg az egészséges táplálkozás alapjaival, és megmutassák, hogy a finom falatok lehetnek egyszerre ízletesek és táplálóak is.
Az asztalokra sokféle házilag készített étel került: zöldséges mártogatósok, gyümölcssaláták. A gyerekek örömmel kínálták társaikat, tanítóikat és az iskolai dolgozókat. A program jó hangulatban telt, és mindenki örömmel kóstolta végig a színes, egészséges finomságokat.
Ezúton is köszönjük a szülőknek a sok segítséget, támogatást és a finomságok elkészítését!
2025.10.09, 09:44
Szeptember 16-án, kedden a 8.a és 8.b osztály Debrecenben, a Bűvösvölgyben a médiaértés-oktató központban tölthetett el egy rendkívüli napot.
Itt a diákok egy nagyon gazdag, élményközpontú foglalkozásokon vehettek részt, ahol a tudatos médiahasználat volt középpontban. A diákok nyolcfős csoportokban dolgoztak a stúdiókban. A négy 60 perces foglalkozásra épülő program a szünetekkel együtt közel 5-6 órát vett igénybe. A stúdiómunkák között két 10 perces, egy hosszabb 30 perces ebédszünetet tartottak.
A nagyon mozgalmas napon a stúdióműhelyekben a diákok megismerkedhettek például azzal, hogy mi is valójában a hír. Továbbá a gyermekek már rögzített anyagokkal: felkonffal, narrációval és interjúval készíthettek maguk is hírműsort. Kipróbálhatták magukat, mint időjárás-jelentő, vagy mint egy hírolvasó. A gyerekek magazintípusokhoz is szerkesztettek címlapfotót, vizuális történetekhez válogattak fotósorozatot, és elkészítették saját magazinjukat. Bűvösvölgy profi hangstúdiójában pedig rádióműsort készítettek, ahol ők alakíthatták a műsorvezetőt, az interjúalanyt, a hírszerkesztőt, és maguk választották ki a műsorban elhangzó zenéket is. A leglátványosabb és legkedveltebb stúdiómunka a filmforgatási műhelyben zajlott. Itt kaszás halálfejes ember elől vagy a történelem témazáró elől menekültek egy saját maguk által kreált történet alapján a gyermekek. A merészebbek bankrablás után száguldhattak a rendőrök elől, ahol a forgatás díszletautóval vagy a greenboxban zajlott. Az utómunka során megint előre rögzített snittekkel és zenével tehették teljessé a produkciójukat.
Kísérő tanárok: Cseke Szilvia, Elek Sándor és Frank Ádám voltak.