
Hírek
Alsó tagozatos Adventi programok díjazottjai
2017.12.20, 07:17
A hagyományoknak megfelelõen ebben az évben is megrendezésre került a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI-ben az Adventi hetek programsorozatain belül a Karácsonyi vers- és prózamondó, ének-, és rajzverseny. Tanulóink szokás szerint izgatottan készültek mindhárom versenyünkre. Nagyon szépen és eredményesen készültek fel valamennyien. Az ünnepélyes díjkiosztó ünnepségre 2017. december 19-én került sor. Sok kis díjazottaink az eredményhirdetésrõl oklevéllel és ajándékokkal térhettek haza.
Bízunk benne, hogy a következõ évben legalább ennyi kis alsó tagozatos tanuló nevez mindhárom versenyünkre!
Díjazottaink mindhárom versenyen:
XXIII. Testvérvárosok Kupa Miskolc és XXI. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság
2017.12.18, 07:37
Iskolánk versenyúszói a decembert igen mozgalmasan kezdték, hiszen két úszóversenyen is részt vettek, ahol hatalmas sikereket arattak. Négy tanulónk Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában szerepelt remekül.
Nagy Csenge 2. a 1 ezüstérem, 3 bronzérem
Nagy Ádám 6. a 1 bronzérem
Gulyás Krisztián 6. b 1 bronzérem
Gáti Panna 7. a 1 bronzérem
Bohács Alexadra 6. b osztályos tanulónk pedig december 1-3-ig Hódmezõvásárhelyen versenyzett a Gyarmati Dezsõ Sportuszodában, ahol a korcsoportos bajnokságon, saját korosztályában fantasztikus teljesítményt nyújtva, remek egyéni csúcsokkal büszkélkedhetett.
HATALMAS GRATULÁCIÓ, TOVÁBBI SOK SIKERT KÍVÁNUNK!
Csalóka Péter bábelõadás
2017.12.18, 07:20
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI szeretettel meghív minden óvodást szüleivel együtt 2017. december 20-án, szerdán 16 órára a Csalóka Péter címû bábelõadásra. A belépés díjtalan, elõadás helyszíne az iskola nagytornaterme.

Harmadik Adventi gyertyagyújtás
2017.12.15, 11:49
Intézményünkben immár harmadik alkalommal meggyújtottuk az Adventi gyertyát. Iskolánk 2.osztályos tanulói kis ünnepi mûsorukkal elvarázsolták a pedagógusokat és a többi osztályt.
Az alábbi szép ünnepi szavalatokat hallhattuk:
Kovács Boglárka és Csarkó Csenge 2. b Galambos Bernadett: Az ajándék címû verse
|
Ékes Johanna 2. a |
Aranyosi Ervin: Álmodozás |
|
Gulyás Emma 2. a |
Aranyosi Ervin: Mi lenne ha a karácsony? |
|
László Noémi 2. b |
Pálfalvi Nándor: Karácsony |
A „szálljatok le” címû karácsonyi dal elsõ versszakát nagyon szépen énekelte Gulyás Emma 2. a és Hadobás Luca 2. b osztályos tanulók, melyet utána mindkét második osztály közösen énekelte el tanító nénijük vezetésével.
A továbbiakban immár harmadik alkalommal iskolánk egyik kiváló pedagógusa, Bukusné Tóth Lívia meglepte a gyerekeket a harmadik ünnepi Adventi gyertyagyújtás alkalmával. József Attila: Betlehemi királyok címû versét vetítette le a Kormorán együttes Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula és Varga Miklós elõadásával. A kis ünnepi megemlékezés végén meggyújtottuk a harmadik gyertyát.
Ünnepi elõadás az Iskolakóstolgató foglalkozáson
2017.12.14, 10:30
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI Iskolakóstolgató foglalkozás tart minden héten szerdán 16:00-17:00-ig. A 2017. december 13-i foglakozáson intézményünk 1-4. osztályos tanulói az Adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó – Melyiket a kilenc közül? címû – elõadással kedveskedtek a leendõ iskolásoknak.
Az elõadás szereplõi 1-4. osztályos tanulók: Balogh Barna, Nagy Noel, Gál Bodza, Sass Dóra, Patyán Dóra, Nagy Emese, Incze Gergõ, Brandtner Bence, Szatmári Gábor, Balogh Zsuzsa, Balogh Anna, Habán Vivien, Puj Krisztian, Habán Szaniszló
Felkészítõ pedagógus: Brandtnerné Varró Andrea
Bízunk benne, hogy örömet szerezhettünk az iskolánkat meglátogató ovisoknak és szüleiknek.
Óvodások Adventi szavalóversenye
2017.12.14, 07:01
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI óvodás korú kisgyermekeknek „Adventi szavalóversenyt” rendezett 2017. december 12-én.
Versenyünkre 37 fõ kis óvodás jelentkezett több óvodából, négy-, öt- és hatévesek. Nagyon szépen felkészülve érkeztek versenyünkre, melyet örömmel hallgatott a zsûri minden tagja.
A zsûri elnöke Kapornai Andrásné, intézményünk kiváló nyugdíjas pedagógusa, tagjai: Gálné Tóth Klára, a Vass Jenõ Óvoda és Bölcsõde intézményvezetõje, Hegymegi Enikõ, a Szivárvány Református Óvoda intézményvezetõje, Vezendiné Borbély Margit, a Sinka István Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának vezetõje és Kurtán Mónika iskolánk igazgatója volt.
Minden kis óvodás ajándékokkal térhetett haza versenyünkrõl.
Az eredmények az alábbiakban olvashatók.
Szerezzünk örömet az ünnepek közeledtével másoknak is
2017.12.13, 14:07
A Fényes-Ház Gondozó Szolgálat ebben az évben is a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskolát kérte fel, hogy egy kis mûsorral örömet szerezzen az idõsebb embereknek is a Mikulás ünnepség alkalmával. Intézményünk szívesen elõ is adta kis elõadását, melynek címe a Melyiket a kilenc közül? Az elõadás végeztével a gyerekek együtt várták és dallal köszöntötték a Télapó érkezését.
A kis elõadás szereplõi 1-4. osztályos tanulók: Balogh Barna, Nagy Noel, Gál Bodza, Sass Dóra, Patyán Dóra, Nagy Emese, Incze Gergõ, Brandtner Bence, Szatmári Gábor, Balogh Zsuzsa, Balogh Anna, Habán Vivien, Puj Krisztian, Habán Szaniszló
Felkészítõ pedagógus: Brandtnerné Varró Andrea
Bízunk benne, hogy a következõkben is örömet szerezhetünk az idõsebb embereknek.
Szeretettel gratulálunk kis mûsorukhoz!
ÖNZETLENSÉGBÕL ÖTÖS
2017.12.13, 10:26
A Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola diákjai nagy tanúbizonyságot tettek arról, hogy Advent idején, a szeretet ünnepéhez közeledve milyen nagylelkûek és önzetlenek tudnak lenni.
Több kiló csokoládét, játékokat, könyveket, írószereket, tartós élelmiszereket gyûjtöttek össze. Ezeket 4 szervezethez el is juttatták!
- a Máltai Szeretetszolgálathoz;
- a Bihari Szociális Szolgáltató Központ Család-és Gyermekjóléti Központjához;
- a Református Egyházhoz és a
- a Leukémiás Gyermekekért Alapítványhoz.
Köszönetünket szeretnénk kifejezni az adományozó családoknak és a csomagok gyûjtését koordináló osztályfõnököknek!
ÁLDOTT ADVENTI VÁRAKOZÁST KÍVÁNUNK MINDENKINEK!
SZÉPEN SZEREPELTEK DIÁKJAINK A VÁROSI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIÁN
2017.12.11, 12:50
Összesített eredmények:
Alsó: Arany: 9 egyéni és 8 váltó, ezüst: 5 egyéni és 4 váltó, bronz: 9 egyéni és 21 oklevél.
Felsõ: arany: 17 egyéni, 16 váltó, ezüst: 10 egyéni, bronz: 5 egyéni és 13 oklevél.
A részletes eredmények az alábbiakban olvashatók.
Szép eredményeket értek el diákjaink birkózásban
2017.12.10, 12:26
2017. december 9-én a XVIII. Sárréti Kistérségi Birkózó Gálán Bárándon II. helyezést ért el Varga Lili 4. a és Hajnal Levente 5. a osztályos tanulónk.
Gratulálunk diákjainknak és az õket felkészítõ edzõnek is!


















Regisztrált tehetségpont