Hírek



Zeneóra - Népzene szárnyán a Balkántól Magyarországig

2019.12.13, 12:03

2019. december 13-án rendhagyó zeneórán jártak 4.a osztályos tanulóink a Nadányi Zoltán Művelődési Házban, ahol a Zűrös Banda – Népzene szárnyán a Balkántól Magyarországig című koncertjével – szórakoztatta a programon résztvevő gyerekeket.


Adventi Szavalóverseny 5-6. évfolyam

2019.12.12, 14:20

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezésre kerül a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI-ben az Adventi hetek programsorozatain belül az Adventi Szavalóverseny. Az 5-6. évfolyamosok 2019. december 12-én mutathatták meg tudásukat. Nagyon szépen és eredményesen készültek fel valamennyien.

5-6. évfolyamos Adventi Szavalóverseny eredménye:

I. hely:

Szathmári Gábor 6.a

II. hely:

Somogyi Mihály 5.b

Balogh Zsuzsa 5.a

III. hely:

Balog Alíz Boglár 6.b

Korcsmáros Boglárka 6.b

Különdíj:

Groza Zsófia 6.a

Köszönjük a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak a színvonalas produkciókat, valamint a zsűri munkáját.


Adventi múzeumpedagógiai foglalkozás a 3.a osztályban

2019.12.12, 13:37

Az adventi időszakra készülve iskolánkban is tartanak az ünnepkörhöz kapcsolódó programjaink. 2019. december 12-én a Bihari Múzeum munkatársai múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak a 3.a osztályban. A gyerekek gyertyát öntöttek, valamint lúdtollal, tintával készült ünnepi rajzokat, képeslapokat alkottak. A program megvalósulását a Berettyóújfalui Tankerületi Központ támogatta, amit ezúton is köszönünk!


A mikulás kesztyűje

2019.12.12, 10:33

2019. december 11-én tartottuk soron következő Iskolakóstolgató foglalkozásunkat, melyen a színjátszó szakkörünk tagjai adták elő a Mikulás kesztyűje című mesét. Köszönjük Vargáné Hari Krisztina szakkörvezető felkészítő munkáját. Ezt követően lehetőségük volt az óvodásoknak, hogy pedagógusaink segítségével karácsonyi díszeket készítsenek.

 


Elismerés a Magyar Diáksport Szövetségtől

2019.12.12, 09:33

Iskolánk megkapta a Magyar Diáksport Szövetség emléklapját és sportos vásárlási utalványát. Elismerése ez annak, hogy ebben a tanévben is aktívan részt vettünk az Európai Diáksport Napján.

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeket mozgásos életmódra neveljük, ezért ezen a napon tanításmentes napot tartunk és különféle sportvetélkedőket szervezünk.


Adventi Szavalóverseny 1-2. évfolyam

2019.12.12, 09:03

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendezésre kerül a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és AMI-ben az Adventi hetek programsorozatain belül az Adventi Szavalóverseny. Az 1-2. évfolyamosok 2019. december 11-én mutathatták meg tudásukat. Nagyon szépen és eredményesen készültek fel valamennyien.

1-2. évfolyamos Adventi Szavalóverseny eredménye:

1. osztályos kategória:

I. hely Kádár Vivien 1.b

II. hely Juhász Hédi 1.a

III. Szilágyi Ádám 1.b

Különdíj: Füle Csenge 1.a

2. osztályos kategória:

I. hely Góz Vivien 2.a

II. hely Csávás Dávid 2.a

III. hely Gáti Janka 2.a

Különdíj Kazai Fanni 2.b

Köszönjük a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak a színvonalas produkciókat, valamint a zsűri munkáját.


Adventi múzeumpedagógiai foglalkozás a 4.b osztályban

2019.12.12, 07:24

Az adventi időszakra készülve iskolánkban is tartanak az ünnepkörhöz kapcsolódó programjaink. 2019. december 11-én a Bihari Múzeum munkatársai múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak a 4.b osztályban. A gyerekek gyertyát öntöttek, valamint lúdtollal, tintával készült ünnepi rajzokat, képeslapokat alkottak. A program megvalósulását a Berettyóújfalui Tankerületi Központ támogatta, amit ezúton is köszönünk!


Megyei angol nyelvi verseny – Pintye Levente 1. helyezett

2019.12.10, 13:18

A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola által megrendezett megyei angol versenyen Pintye Levente 6.b osztályos tanulónk 1. helyezést ért el. Gratulálunk!

Intézményünkben kiemelt figyelmet fordítunk a magas színvonalú idegen nyelvi képzésnek, amely ebből az eredményből is látható. Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink az általános iskolás éveik során erős, biztonságos nyelvtudást sajátítsanak el, biztosítva ezzel a nyelvvizsga, illetve a középiskolai követelmények sikeres teljesítését.


Futsal csapatunk szépen helytállt a megyei döntőn

2019.12.10, 12:56

Iskolán IV. korcsoportos csapata a Futsal Diákolimpia megyei döntőjén a 4. helyen végzett, ami szép teljesítmény, ugyanis Erdei Szabolcs és Erdei Kristóf baleset és betegség miatt nem tudott pályára lépni, így csökkentett létszámú csapattal vettünk részt a megmérettetésen. Szeretettel gratulálunk!

Tagok: Tihanyi Csaba edző, Erdei Szabolcs 8.a, Mező Szabolcs 8.a, Buczi Tamás 7.b, Korcsmáros Bence 8.a, Erdei Kristóf 8.a, Mező Lőrinc 8.a, Kovács Zsombor 7.d, Erdei Máté 7.b, Takács Balázs 8.d, Balog János 8.a


Példamutató ajándékozás

2019.12.10, 12:38

A karácsonyi ünnepekhez közeledve idén rekordmennyiségű ajándékot sikerült összegyűjtenünk. Nagyon szépen köszönjük a Szülőknek, hogy velünk együtt fontosnak tartják a segítségnyújtást, és példát mutatva felhívják a figyelmet a beteg és rászoruló gyermekek számára szervezett adománygyűjtésre.

Az ajándékokat az erdélyi magyar gyerekeknek Székelylengyelfalvára, a Református Szeretetszolgálatnak, valamint a Család-és Gyermekjóléti szolgálatnak juttatjuk el.