Hírek



4.b - A mi osztályunk

2022.11.01, 09:16

Október az optimizmus hónapja. Az optimista önigazolás építő hatással lehet a kapcsolatainkra, elsimíthatja konfliktusainkat és örömteli élményeket idézhet elő bennünk. Életünk és mindennapjaink során sajnos sokszor szembesülünk nem túl ideális helyzetekkel és emberekkel, azonban meg kell tanulnunk és tanítanunk, hogy ne a hibákat, hanem a lehetőségeket lássuk meg a rosszban is, így a nehéz helyzetek is könnyen kezelhetővé és később akár megelőzhetővé is válnak.

Iskolánk 4. b. osztálya hónapról hónapra számos örömteli élményt nyújt  jókedvével, felkészültségével, kedvességével az osztályban tanító pedagógusok és az iskola diákjai számára. Képesek mindig mindenben meglátni a jót és örülni az adott nap által nyújtott lehetőségeknek.

Ebben a miliőben született meg a Boldogságóra keretein belül A mi osztályunk című versük, melyet egy rövid kis videóval szerettünk volna még színesebbé tenni.

A vers:

 A mi osztályunk

 

A negyedik bé osztályban öröm és béke honol,

hisz mindenkinek van barátja, s így van ez jól.

Mi vagyunk a nagy csapat, nyilván, hogy a legjobb,

itt a legtöbb kedvesség, s szeretjük a sportot.

 

Ha valaki a szünetben egy kicsit unná magát,

bevesszük a játékba, mivel jobbá tesszük napját.

Délután a napköziben játszunk egy kevéskét,

majd felmegyünk a terembe és megoldjuk a leckét.

 

Ez hát a mi osztályunk optimista verse,

mi oly jó így közösen rímekbe szedve.

Szeretettel írtuk nektek kedves kis közönség,

hogy a ti osztályotok is legyen ilyen szuper kis közösség.

 

 


Gesztenye Guszti

2022.10.28, 13:12

 

A környezetvédelmi hetek keretében a  2.b osztályos tanulók, szebbnél szebb, kreatív kis bábokat készítettek termések felhasználásával.

Gratulálunk Nekik!

„Gondolkodni, alkotni jó, a kreativitás, teljesebbé teheti az életet.”

 

 


Egészségvédelmi hetek- az ovisokkal

2022.10.28, 13:05

 

Egészségvédelmi hetek keretében 2 szerdán is vendégül láttuk a  városunk kis óvodásait. Felkerestük nyuszi kis kertjét, és segítettünk neki a répákat megtermeszteni. Több állomáson keresztül megszabadítottuk a  kertet a kártevőktől, és meg is öntöztük a  veteményest. A megtermesztett répákat el is fogyasztottuk közösen.

Nyuszi megköszönte a  sok-sok segítséget:  „Sárgarépás jó napot, jó napot!

                                      Tapsifüles nyúl vagyok, nyúl vagyok.

                     Kincses erdőt körbejártam,

                 míg hozzátok eltaláltam,

           rózsás arcú gyerekek.

           Itt maradnék veletek!”

 

 

 

 


TESTVÉREK VILÁGNAPJA

2022.10.18, 06:55

Van egy csodálatos menedékem, ami a családom. Csodálatos kapcsolatom van a testvéreimmel, ettől azt érzem, hogy mindig tudom, hova tartozom.” Jose Carreras

 


6. osztályosok szombati élményei

2022.10.18, 06:31

A pályaorientációs nap keretében  a két hatodik osztály kihasználta, hogy osztályaikba egy-egy vállalkozó gyermeke, unokája jár, így adott volt, hogy a két osztály egymás után a Ker-Fu 2000 Kft-t, azaz a Bokor Tüzépet és a Lisztes Trans Kft. telephelyét tekintik meg.

Csodás napunk volt szombaton!  Hálásan köszönjük a felejthetetlen délelőttöt. A Bokor Tüzépnek azt, hogy bepillanthattunk például a favágás, a festékkeverés rejtelmeibe, a házépítés kellékeit is pontosabban megismertük. A Lisztes Trans Kft-nek pedig, hogy kipróbálhatták a gyerekek a munkagépek vezetését, megtekinthették a járműmaketteket, Gyuszi bácsi pedig felemelte a magasba a fél osztályokat a markolókanalában.

Mindkét családnak köszönjük a szeretetvendégséget és a felejthetetlen élményt! Több gyerek is azt mondta a délelőtt után: " Ezért érdemes volt szombaton felkelni"! JEnnél nagyobb dicséret nem kell!

 


Kiválón szerepeltek tanulóink a „Mesevásáron”

2022.10.15, 09:58

A Bodorka Népmesepont szervezésében élőszavas mesemondásra került sor, amin iskolánkból Nagy Máté Gyula (2.a), Kádár Vivien (4.b), Csávás Dávid (5.a)  és Nagy Zsombor László (6.a) osztályos tanulók vettek  részt. Mindannyian kiválóan elmesélték a választott népmeséjüket és a zsűritől kapott aranyforintjaikból értékes könyveket vásárolhattak az általános iskolás mesemondók.

Felkészítő pedagógusaink: Kocsisné Jován Ildikó, Bereczkiné Szabó Veronika, Cseke Szilvia, Dr. Körtvélyesiné Bokross Eszter

Köszönjük a Bodorka NépmesePontnak a szervezést és a zsűrinek az értékes, támogató gondolatokat!

Nagy szeretettel gratulálunk ügyes mesemondóinknak és felkészítőiknek!

 


Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulója

2022.10.15, 08:45

Iskolánk 3-7. osztályos tanulói közül 5 lelkes csapat vett részt 2022. 10. 14-én a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján.

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”, melynek szellemében dolgoztak tanulóink. Nagy izgalommal várjuk a novemberi eredményhirdetést.

 

 


Nem a boldog emberek hálásak, hanem a hálás emberek boldogok

2022.10.12, 07:50

Szeptember a hála hónapja: Érzéseink közül a hála az egyik legfontosabb, és nem is olyan nehéz kifejezni. Ha tudatosítjuk magunkban, mennyi mindenért lehetünk hálásak, sokkal boldogabbak, elégedettebbek lehetünk. Nagyon hálásak voltunk év elején ,hogy újra együtt lehettünk az osztályunk kis közösségében. Több boldogságórát is tartottunk ebben a hónapban. Első alkalommal a boldogságról, örömről általánosságban beszélgettünk.
Elkészítette mindenki a Hála rajzot ahol azt rajzolták le amiért ők hálásak. Aztán ezeket meg is beszéltük. Gyermeki őszinteséggel jelenítették meg azokat a dolgokat, eseményeket amik az ő számukra fontosak. ( Hálásak: a családért, az anyukájukéért, a gondoskodásért, a házi kedvencekéért…..stb) Megbeszéltünk azt is, mennyi minden van az életükben amiért hálát adhatunk.
HÁLAKŐ VARÁZSLATOS EREJE: A boldogságórák egyikén mindenki elkészítette a saját kis hálakövét. A hálakőnek valóban varázslatos ereje van. Csak ki kell próbálni. Nálunk mindenki örömmel készítette el a sajátját. Ahhoz, hogy ne felejtsenek el hálásnak lenni, használják, ez a kis hála követ. Ezt a követ maguknál hordhatják egész nap. A hála adás egyik forrása ez is. Az emlékeztető kő segítséget nyújt abban, hogy soha ne felejtsenek el hálásnak lenni. Ez megnyugtató számukra, és, hogy valóban varázsereje van-e neki, mi kipróbáljuk.
Tartottunk egy boldogság matek órát is, hiszen igenis matek órán is lehetünk nagyon boldogok.
Testnevelés órákon relaxációs és meditációs gyakorlatok végeztünk. A relaxációnak aktív mozgásalapú módszerei kiválóan alkalmasak arra, lehető legkedvezőbb lelkiállapotot eredményeznek. Diáksport napon is részt vettünk, osztályunk legügyesebb kis tanulói pedig futóversenyen is képviselték az osztályunkat, amiért mi nagyon Hálásak vagyunk nekik.
Szeptember 21. a Hála napját is megünnepeltük. Szeretet szívet készítettek a gyerekek azok számára akik számukra a legfontosabbak. A legóból pedig megépítettük a mi osztályunk Hála várát.
Szeptember 30-án a népmese napját is megünnepeltük, és megbeszéltük melyek azok a mesék amik hálára tanítanak bennünket.
Ez a hónap megtanította nekünk és tanulóinknak is azt, teljes szívből tudjunk örülni annak amink van és legyünk nagyon hálásak érte. „Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
 
 


Országos bajnokság Mogyoródon

2022.10.12, 07:31

Október második hétvégéjén hosszú időn után újra Mogyoródon küzdött az U15-ös korosztály az országos bajnoki címért.  60 egyesület 241 versenyzője küzdött az érmekért.

Iskolánk tanulója Barta Réka( 8.a osztályos ) egész nap folyamán nagyon szépen birkózott.

A nap végére sikerült az V. helyet megszereznie.

Gratulálunk Rékának és edzőjének is!