„Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam”
Ebben a hónapban megküzdési stratégiákat „tanultunk”. A problémahelyzeteket miként, hogyan tudjuk megoldani.
Egy színjátszós délután kis barátaink kerültek különböző problémahelyzetekbe, amit a gyerekek segítettek megoldani nekik. A legkreatívabb, legcukibb módszerekkel cselekvési tervet is készítettünk. Megbeszéltük számukra kik a csodálatos segítők, akikre minden helyzetben, felmerülő problémák esetén is számíthatnak.
Megtanultuk a nyelvtörőt, melyet a hónap folyamán egyre ügyesebben mondtak a gyerekek.
A pingvinek a jég hátán játékot imádták a tanulók. Megbeszéltük, a pingvinek azok az állatok, akik a jég hátán is megélnek (szólás magyarázat), azonban az osztály jégtáblája olvad. Nagyon jó volt látni hogyan oldják meg a gyerekek a problémahelyzetet, és hogyan küzdenek egymásért, nemcsak magukért. Segítettek egymásnak a játék során.
A dicséretkört is nagyon szerették, hiszen pozitív érzelmeket megmozgató jóleső játék.
A hónap során többször „lazultunk” el, Bagdi Bella dalára.
A megküzdés szó szoros értelmével is találkoztunk a hónap során. Hiszen pici „lánykáink” tovább jutottak az országos grundbirkózó diákolimpiára. A döntőben bizonyítottak, mire képesek. A versenyt lelkes felkészülés előzte meg, de a versenyen is jelesre vizsgáztak tanulóink kitartásból, lelkesedésből, megküzdésből.
„Itt a farsang, áll a bál” megküzdés, feszültségoldás jelmezben. A játék során a gyerekek mindig felette állnak életkoruknak. Nagyon fontos, hogy azonosulnak a vágyott karakterrel. A jelmez viselése rengeteg lehetőséget jelent. Az osztályban bemutatkoztak, s elmondták miért erre a „szerepre” esett a választás, s milyen varázslatos tulajdonságuk van.
Ebben a hónapban is megküzdöttünk az előttünk álló feladatokkal, s azt is megtanultuk, hogy „a legerősebb emberek nem mindig azok, akik nyernek, hanem azok az emberek, akik soha nem adják fel!”