„Hiszem minden pozitív gondolat jó irányba hajt!”
Ebben a hónapban az optimista szemlélet kialakítását erősítettük a gyerekekben. Megbeszéltük, mi is az az optimizmus, hogy nem a problémákat, a nehéz helyzeteket kell tagadni, hanem arra törekedni, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. Az optimizmus gyakorlása közben, sokat visszacsatoltunk a hálához is, sok közös vonást találtunk, hiszen a lényeg, meglássuk, meglássák a helyzetek, dolgok jó oldalát. „ A boldogság kulcsa: engedni, hogy minden helyzet az legyen, ami, a helyett, amiről azt gondoljuk, hogy lenni kellene.” ( Hale) Ezen belül „Az optimizmus a hangulati élet derűje.” (Bagdy) Nagy felelősségünk nekünk, pedagógusoknak, hogy az iskolába bekerülő kisgyermek találkozzon az optimizmus lényegével, és cselekvőképesség érzésével.
Célunk volt ebben a hónapban megtanítani a „gyermekeiknek” a rugalmas és valóságon alapuló optimizmus készségét.
A téma bevezetéséhez színezőt színeztünk.
A boldogságórán megismertük a Szomorú királykisasszony mesét, és párokban kerestek megoldásokat arra, hogyan lehetne megvigasztalni. Aztán beszélgető körben beszélgettünk arról, őket ki tudja jobb kedvre deríteni és hogyan.
Elkészítettük az „Örök mosoly” tükörképüket. Mindegyik gyermekrajzon sugárzott az öröm és az optimizmus. Megbeszéltük, ha rossz kedvük lesz bármiért, csak bele kell nézni ebbe a tükörbe.
Rajzban is megjelenítettük az optimizmust. Egy szomorú eseményt kellett átváltoztatni pozitívvá. Gyönyörű rajzok születtek. Így nemcsak szóban vizuálisan is látták a különbséget a gyerekek.
Feltettük a HAPPY varázsszemüveget és átkereteztük a történeteket. Beláttuk közösen, sokszor csak azon múlnak a dolgok, milyen szemüvegen keresztül nézzünk rájuk.
Pozitív, pozitív gyerek vagyok, bármikor, bármire képes vagyok: hangzott osztálytermükben egész hónapban. Megkapta mindenki a névre szóló szívecskéjét, hiszen JOBB VELÜK A VILÁG!
Óvodáskorban és még kisiskolás korban is, az a cél, hogy a gyerekek tartsanak ki, a kihívások során és győzzék le az akadályokat. Ezt a kis „Mézengúzok” megtették, legyőzték az akadályokat és közben félelmeiket is, egy testnevelés óra keretében, a közeli játszótéren.
Zárókörben mindenki megfogalmazott egy optimista mondatot, hiszen a folyamatos optimizmus megsokszorozza az erőt”