„Adj és kapni fogsz, sokkal többet, mint valaha gondoltad volna”
Március az apró örömök hónapja. A hónap legelején örömkutatásba kezdünk! Megpróbáltuk a kincsesládikóba összegyűjteni milyen apró örömök érnek bennünket egy nap folyamán. Március 8-án a fiúk apró figyelmeséggel készültek a hölgyeknek. Boldogság volt, hogy ennyire figyelmes fiúk járnak a mi osztályunkban. Március 13-án beszélgettünk márciusi ifjakról, elsétáltunk a kopjafához, és játszótérre. Nagy igazság, hogy akkor tudunk igazán örülni valaminek, ha előtte megtapasztaltuk a hiányát. Akkor nem gondoltuk, hogy hosszú időre az lesz az utolsó közös együtt töltött délután, addig az teljesen természetes volt és eszünkbe sem jutott hálásnak lenni miattuk.
Március 16-tól megkezdődött a digitális oktatás, mely mindig új és váratlan helyzet elé állított. A mézengúzok kicsi csapata ebben a nehéz időben is megpróbálja tökéletesen megoldani a feladatokat, és ebből a helyzetből is a lehető legjobbat kihozni. Csatlakoztunk az országos felhíváshoz, az 1.a osztályosok ablakaiba is kikerültek a szívecskék, így üzenünk azoknak akik ebben az időben is értünk dolgoznak, hogy KÖSZÖNJÜK!!!!! Mi pedagógusok pedig az iskola ablakából üzenünk diákjainknak, hogy nagyon nagyon hiányoznak nekünk! Másik alkalommal szeretet kollázst készítettek a gyerekek, ahol egy képen próbálták megjeleníteni mindent, ami fontos az Életben! A kincsestérkép is elkészültek melyek az apró örömre vigyáznak! Nagyon fontos hogy mindazt, amit eddig megtanultunk, megküzdési stratégiákat és boldogságfokozó technikákat, azt most alkalmazni is tudjuk!
A márciusi hónap lezárásaként, belépve az áprilisba, 1-jén fordított napot tartottunk. "A humor relativizmus. Ha elég kíváncsiak vagyunk, el tudjuk és akarjuk képzelni azt, hogy milyen lehet a másik bőrében, akkor meg tudjuk tanulni, hogy magunkat a kívülállók szemével lássuk. Akkor pedig már nevetni is tudunk magunkon!" Ezen a napon, kis drágák láttak el ma bennünket érdekesebbnél érdekesebb feladatokkal. Volt matek, környezet, tesi, ének, s ami a legnagyobb öröm számomra BOLDOGSÁGÓRA is. Sőt volt olyan kis gyermek, aki beszélgetőkörhöz hasonlóan, kérte videóüzenetben mondjuk el milyen napunk volt!
„Nehéz megmondani mit tartogat a jövő. Az élet mindenkinek szolgál meglepetésekkel. Néha a legborzasztóbb dolgokból is születhet valami csodálatos!”