Névadónkról

Névadónkról

Gyermekkora

József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, Ferencvárosban, Gát utca 3 szám alatt. Apja József Áron, bánáti szappanfõzõ munkás volt, anyja Põcze Borbála, szabadszállási születésû, a Kiskunságból Pestre került parasztlányból lett mosónõ. József Attila a családban hatodik gyermekként született, de három testvére még az õ születése elõtt meghalt. A gyermek csupán három éves volt, mikor az apa elindult szerencsét próbálni Amerikába s elhagyta a háromgyermekes családot. Végül Romániáig jutott, de családját végleg magára hagyta. Az édesanyának csak nagy nehézségek árán sikerült gyermekeit eltartani, végül úgy döntött, hogy két kisebb gyermekét a Gyermekvédõ Liga révén Öcsödre adja nevelõszülõkhöz.

Csaknem három évet töltött József Attila egy parasztcsaládnál, mikor anyja visszavette a két testvért. Pesten továbbra is a Ferencvárosban éltek, gyakran költözködtek egyik bérletbõl a másikba. József Attila már gyermek korában kemény fizikai munkát is vállalt, hogy a család szegénysége enyhüljön: "Kivettem a részemet az üzletek elõtt való álldogálásokból volt úgy, hogy este kilenc órakor odaálltam az élelmiszerüzem elõtt várakozó sorba és reggel fél nyolckor, mikor már sorra kerültem volna, jelentették ki az orrom elõtt, hogy nincs több zsír. Úgy segítettem anyámnak, ahogyan tudtam. Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fûtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élõ gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban." (József Attila: Curriculum vitae, részlet)

1914 elsõ felében egy Jolán nõvérével történt vita után Attila elõször próbált öngyilkos lenni: lúgkõvel akarta megmérgezni magát, de helyette tévedésbõl keményítõt ivott. Még ez évben édesanyjuk súlyosan megbetegedett - méhrákos volt.

1918 nyarán a "Károly király gyermeknyaraltatási akció" keretei közt József Attila néhány hetet tölthetett Abbáziában (ma Opatija). Ekkoriban már írogatta költeményeit is.

1919-ben Jolán nõvére feleségül ment Makai Ödönhöz. Enyhíteni kívánva a család nyomorán, Attila a szabadszállási rokonokhoz utazott, de decemberben ott kapta a hírt, hogy anyja elhunyt. Ez a tragédia élete meghatározó élményévé vált, s költészetében is mély nyomot hagyott. Az asszony halála után Jolán vette magához két testvérét, Attilát és Etust, Makai pedig a gyermekek hivatalosan kinevezett gyámja lett. József Attilát polgári iskolába járatták, majd késõbb a makói gimnáziumba került internátusba. Itt ismét költeményeket írt, méghozzá az internátus igazgatójának lányához, Gebe Mártához.


A költészet útján

Egyik nyáron költeményeit elolvastatta a Szegeden élõ Juhász Gyulával, aki felismerve József Attila költõi tehetségét, melléállt. Költõi pályája 1922-ben, 17 évesen kezdõdött igazán, amikor Juhász Gyula bíztatásával megjelent az elsõ verseskötete, a Szépség koldusa, melyet Szegeden adtak ki Juhász elõszavával. Verseit megjelentették a helyi lapok, illetve a Nyugat is. "Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam." - írta késõbb önéletrajzában.

Közben az ifjú költõ ismét öngyilkossági kísérletet követett el, így az iskolát el kellett hagynia. Végül magántanulóként érettségizett Budapesten. Közben a bíróság istenkáromlás vádjával perbe fogta Lázadó Krisztus címû költeménye miatt.

1924-ben kezdte a tanulmányait a Szegedi Egyetem magyar-francia szakán. Szegeden jelent meg második kötete, a Nem én kiáltok (1924). Horger Antal professzor eltanácsolta õt az egyetemrõl a Tiszta szívvel címû verse miatt. A nyelvész kijelentette, hogy lázongó hangja miatt minden eszközzel meg fogja akadályozni, hogy valahol József Attilából tanár lehessen...

1925-ben kiment Bécsbe az egyetemre tanulni. Itt ismerkedett meg Kassák Lajossal, Lukács Györggyel, Déry Tiborral, Balázs Bélaval, Németh Andorral és Hatvany Lajossal is. A következõ esztendõben ugyanilyen céllal Párizsba, a Sorbonne-ra ment. A francia fõvárosban barátkozott Marx, Hegel, Lenin tanaival és tagja lett az Union Anarchiste-Communiste-nek. Pár költeményét közreadták a kinti lapok is.

1927 õszén tért haza Budapestre, költeményeit ekkor már ismerik és megjelentették a különbözõ napilapok, irodalmi folyóiratok is (Népszava, A Toll, Pesti Napló, Nyugat, Korunk...). Barátságot kötött Illyés Gyulával. Állandó munkája azonban nem volt. Megrázkódtatást jelentett számára a Vágó Márta-szerelem is, a jómódú polgári családból származó lányt hosszú londoni útra küldték szülei, így végleg megszakadt az ifjú pár kapcsolata. József Attila a köztük lévõ társadalmi különbséggel magyarázta magának az eljegyzés felbomlását: "Egy jómódú leányt szerettem, / osztálya elragadta tõlem" - írta Végül címû versében (1930). Ezután került elõször neuraszténiával a kórházba.


Közösségi útkeresése és tevékenysége

1928-ban kapcsolatba került a Bartha Miklós Társasággal, és részt vett 1929 februárjában a Magyar Föld-estjén. 1929-ben munkatársa lett Bajcsy-Zsilinszky Endre Elõörs címû lapjának. 1930. szeptember 1-jén részt vett egy budapesti munkástüntetésen és még az õsz folyamán tagja lett az illegális kommunista pártnak.

1929 elején jelentette meg harmadik, Nincsen apám, sem anyám címû kötetét. Majd 1930-ban megjelent a negyedik kötettel, a Döntsd a tõkét, ne siránkozz címûvel, melyet a rendõrség elkobzott. Következõ kötete, a Külvárosi éj 1931-ben látott napvilágot, ez már az érett, kiteljesedett József Attila mûve volt. 1932-ben a párt folyóiratot indíttatott vele, a Valóságot, de az új lapot betiltották. Sallai Imre és Fürst Sándor tárgyalásának idején Illyés, József Attila és Szimonidesz Lajos röplapot írt a halálbüntetés ellen. Emiatt és Lebukott címû költeménye okán bíróság elé idézték, házkutatásokkal zaklatták.

Ilyen körülmények között, a mozgalomban ismerte meg élettársát, Szántó Juditot is. Anyagi helyzetük sokszor válságos volt, az alkalmi munkából élõ költõ és a fizikai munkát végzõ Judit fizetése sokszor még a létminimumot sem súrolta.

Az illegális párttal való kapcsolatában is nézeteltérések adódtak, méghozzá "az antifasiszta népfrontpolitika" osztotta meg nézetüket. 1933 nyarán a költõ megjelentette Az egységfront körül címû cikkét, melyben bírálatot mondott a párt felett. 1934 elején kapcsolata megszakadt a kommunista mozgalommal, a pszichoanalízis felé fordult. Ekkor írta híres Eszmélet-ciklusát is.


 

Az utolsó évek

1933 nyarán részt vett az Írók Gazdasági Egyesületének lillafüredi rendezvényén, ahol megismerte Marton Márta mûvészettörténészt, kibe beleszeretett. Õ az ihletõje az Óda címû költeménynek. Szántó Judit a féltékenység miatt öngyilkosságot kísérelt meg. 1934-re a költõ és Judit már olyannyira elhidegültek egymástól, hogy József Attila Hódmezõvásárhelyre utazott.

A költõ már korábban, 1930-tól pszichoanalitikus kezelésnek vetette alá magát, dr. Rapaport Sámuel pszichiáterhez járt két éven keresztül. Egy idõre a kezelések abbamaradtak, ezt a költõ nehezen tûrte. Ebben az idõszakban állította össze és adta ki gyûjteményes kötetét, a Medvetáncot.

1935-tõl már nem Rapaport kezelte, hanem Gyömrõi Edit, aki iránt a páciens költõ szerelme lángra lobbant. A pszichoanalitikus "hasadásos elmezavart" diagnosztizált József Attila esetében.

Egy évvel késõbb a megalakult Szép Szó címû polgári folyóirat szerkesztõje lett, ez volt elsõ igazi álláshelye. 1936-ban megjelent utolsó kötete, a Nagyon fáj, melybõl azonban mindössze néhány példány kelt el a könyvesboltokban; ezzel ismét nagy lelki megterhelés érte. A Baumgarten-díj helyett csak segélyben (1936), illetve jutalomban (1937) részesült annak ellenére, hogy kibékült Babits Mihállyal.

1937 elején újabb szerelem kerítette hatalmába a fiatal gyógypedagógusnõ, Kozmutza Flóra iránt, ismét viszonzatlanul. Törékeny egészségi állapota egyre inkább romlott, s már a szanatóriumi ápolás sem tudott segíteni rajta. Nõvéreihez került azok balatonszárszói panziójába. 1937. december 3-án vesztette életét, amikor egy tehervonat elé esett. Vélhetõen öngyilkos lett, bár néhány elemzõ véletlenrõl ír. Csak halála után kezdõdött igazi ismertsége, általános közönségsikere. Utolsó verse szinte a búcsúzás hangján szólal meg:

Ime, hát megleltem hazámat,
a földet, ahol nevemet
hibátlanul irják fölébem,
ha eltemet, ki eltemet...
Szép a tavasz és szép a nyár is,
de szebb az õsz s legszebb a tél,
annak, ki tûzhelyet, családot,
már végképp másoknak remél.
(József Attila: Ime, hát megleltem hazámat, 1937. nov., részlet)

A költõt elõször Balatonszárszón temették el, majd 1942-ben a budapesti Kerepesi temetõbe került örök nyugalomra.


 

Pályaképe

"Életmûve zárt egészet alkot: teljes emberi magatartást, egységes, befejezett életutat fejez ki klasszikussá érlelt mûvészi technikával, nemegyszer a legmagasabb szinten. Ezáltal foglal helyet nemcsak a magyar, hanem a világirodalomnak is a nagyjai közt". (idézve a MIT, bõl)

A költõ irodalmi érdeklõdésének, indíttatásának elsõ jele saját vallomása alapján:

A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelõszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntõen hatott ettõl kezdve minden törekvésemre, végsõ soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit õ maga gondol, hogy Attilának hívják. (Curriculum vitae, részlet)