Hírek - Széllelbélelt kerékpártúra – az iskolától a Remete-tóig
Széllelbélelt kerékpártúra – az iskolától a Remete-tóig
2024.09.27, 15:39
Talán nem a legszerencsésebb előjelekkel vágott neki egy kis csapatnyi DÖK-ös leány és legény Cseke Szilvi nénivel és Kiss Tamás bácsival - 2024. szeptember 26-án, csütörtökön - az immár hagyományosnak tekinthető szeptemberi csapatépítő kerékpártúrájának. Az időjárás-előrejelzés erős szelet ígért, s minő szerencsétlenség, a sors erős szelet is adott… Azt talán felesleges is leírni, hogy az odaúton természetesen szembeszelet… Sebaj, gondoltuk, kerekedjünk fel két keréken, lesz, ami lesz. Nagyon-nagyon elfáradtunk mindannyian, mire Bakonszegre értünk, volt némi zsörtölődés és elégedetlenség – kicsik és nagyok részéről egyaránt. Az út első, Berettyó-parti szakaszát letudva, egy kis uzsonna mellett megtekintettük Bessenyei György síremlékét, majd az attól alig „kőhajtásnyira” található emlékházat, ezt követően a falu házai között az egyre inkább megszelídülő szelet „kerülgetve” eljutottunk az egykor mindenki számára látogatható, meseszép Remete-tóig. Hamar közös nevezőre jutva megállapítottuk (ellenszavazat és tartózkodás nélkül), hogy újra közkinccsé kellene tenni azt, ami rengeteg örömöt nyújthatna mindenkinek – ahogy egy magát „valamire tartó” társasjáték is hirdeti: 0-99 éves korig… Az idő viszont vészesen telt, s hogy a sötétség leple le ne leplezzen minket, ideje volt visszaindulni. Hátszélben, mosolyogva, s remélve, hogy jövőre újra útnak eredhetünk. Mint mindig….