Képgaléria - Határtalanul

Határtalanul

Kirándultunk, tanultunk, visszamennénk….

2012. május 22-én 42 hetedik osztályos tanuló és 5 kísérõ pedagógus indult útnak a berettyóújfalui József Attila Általános Iskola, EPSZ intézménybõl, hogy a HATÁRTALANUL! pályázat keretein belül felfedezze Partium és Erdély egy részét. A négy napos túrát az „Erdélyi fejedelmek városai” névre kereszteltük el, utalva az egykori fejedelemség gazdag történelmi és kulturális múltjára, a most is fellelhetõ magyar jelenlétre. Utunk során megtekintettük Nagyvárad, Nagyenyed, Gyulafehérvár és Kolozsvár kiemelten fontos magyar vonatkozású nevezetességeit, emlékhelyeit. Nagyváradon az Ady emlékmúzeumban közösen emlékeztünk testvériskolánk tanulóival Ady Endrérõl. A Tordai hasadéknál felidéztük a kapcsolódó történelmi és természeti legendákat. Szálláshelyünk Torockón, az Ágota vendégházban volt, ahol a házigazdáink mindent megtettek annak érdekében, hogy kényelemben és nyugalomban teljen el ez a tanulást sem mellõzõ négy nap. Vendégszeretetükért, a kiváló szállásért, a finom vacsorákért és reggelikért külön hála és köszönet jár nekik! Mind a felnõttek, mind a gyerekek számára kiemelkedõ élmény volt a Székelykõ csúcsának meghódítása, ami számunkra – alföldi emberek számára – külön feledhetetlenné tette ezt a négy napot, melynek végén május 25-én - fáradtan bár, de felemelõ élményekkel gazdagodva térhettünk vissza Magyarországra.

Herczeg Barna

Projektvezetõ

 

Bemutató óra

 

Elõkészítõ óra

 

Kirándulás

 

Értékelõ óra