Hírek



SIKER AZ ALAPMŰVELETI MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉN

2023.05.16, 08:11

Május 13-án, szombaton rendezték az AMV országos döntőjét Marcaliban.

NAGY ZSOMBOR LÁSZLÓ 6.a osztályos tanulónk 3. helyezést ért el évfolyamában ezen a rangos versenyen.

Felkészítő pedagógus: Szakáll Ferencné

Szeretettel gratulálunk ehhez a nagyon szép eredményhez!

Ezúton is köszönjük a SZÜLŐK folyamatos segítségét, támogatását, valamint hogy már a versenyt megelőző napon elvitték Zsombort a verseny helyszínére.

 


DÖNTŐRE VÁRVA

2023.05.12, 16:49

Iskolánk 4. b. osztályos tanulója, Szilágyi Ádám a Hortobágyon megrendezésre kerülő versmondó versenyen előzetes kiváló szereplésével delegáltja lett a június másodikai versenynek. Több száz beküldött vers alapján végül csak 10 kiválasztott vehet részt a júniusi döntőn, melyre Ádám is bejutott, így ő fogja képviselni iskolánkat ezen a rangos megmérettetésen.

Az előválogatóban Kádár Vivien 4. b és Plestyák Panna 2.a osztályos tanulók is fantasztikus eredménnyel szerepeltek.

Felkészítő pedagógusok: Kocsisné Jován Ildikó és Bereckiné Szabó Veronika

 


A madarak és fák napja

2023.05.11, 12:49

A madarak és fák napja alkalmából a 3.a osztály ellátogatott a Barcsay-kertbe. A varázskertben megfigyelhették a gyerekek a madárgyűrűzést, továbbá feltérképezhették a kert élővilágát is.


MEGYEI TUDÁSBAJNOKAINK

2023.05.11, 08:19

A Bendegúz Akadémia 1998 óta szervezi meg általános iskolás tanulóknak a tehetséggondozó versenyeit, melyre idén is sokan jelentkeztek iskolánkból. Négy levelezős fordulót megyei döntő követett, ahol iskolánk tanulói közül Debrecenben 12 tanuló vett részt.

Közülük hárman megyei 1. helyezést értek el, így bejutottak az országos döntőbe, melyet Szegeden rendeznek meg: 

NAGY DÓRA (4.b matematika)

KÖRTVÉLYESI VIKTOR (4.b környezetismeret)

NAGY ZSOMBOR LÁSZLÓ (6.a matematika és környezetismeret).

A Tudásbajnokság megyei fordulóján részt vett még iskolánkból: Antós Imre Bálint (2.a), Balázs Roland (2.a), Barabás Dóra (2.a), Kobra Balázs (2.a),Körtvélyesi Ádám (2.a), Nagy Máté Gyula (2.a), Sólyom Anett (2.a), Gut Gellért Vilmos (3.a),  Gut Benedek Vidor (5.b)

Felkészítő pedagógusaik: Kocsisné Jován Ildikó, Kissné Varga Katalin, Tóth Erzsébet és Szakáll Ferencné!

Nagy szeretettel gratulálunk versenyzőinknek, a döntőre sok sikert kívánunk!

  


Vízilabdás siker

2023.05.09, 13:35

Tóth Zoltán Áron, iskolánk 5. b osztályos tanulója a vízilabda sportágban jeleskedik. Csapatával Nyíregyházán járt, ahol az Északkeleti Területi Bajnokságon remekül szerepeltek, hiszen bronzérmesekként térhettek haza. Szeretettel gratulálunk, további sok sikert kívánunk!


ÁLLÁSHIRDETÉS

2023.05.08, 09:39

Matematika-bármely szakos tanári állást hirdetett meg a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola

https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/13100

 


8 DIÁKUNK TOVÁBBJUTOTT AZ ORSZÁGOS TENISZ DIÁKOLIMPIÁRA

2023.05.08, 08:45

2023. május 4-én került megrendezésre Berettyóújfaluban a Hajdú-Bihar Vármegyei Tenisz Diákolimpia.

72 teniszező diák mérte össze tudását a jó hangulatú versenyen, melynek végén Dr. Bellér Gábor, a Hajdú-Bihar Vármegyei Tenisz Szövetség vezetője adta át az érmeket.

A József Attila Általános Iskola tanulóit Árgyelán László szakosztályi elnök, edző készítette fel a megmérettetésre.

A megyei 1. és 2. helyezettek továbbjutottak a 2023.05.22. és 27. köött, Balatonbogláron megrendezésre kerülő Országos Tenisz Diákolimpiára.

EREDMÉNYEK: I. korcsoportban: 1. hely: Adamcsik Boglárka (2.a) és Lakatos Marcell (2.b); 2. hely: Nagy Leandro Umberto (1.b) és Erdei Izabella (1.b); 3. hely: Szatmári Balázs (2.a). II. korcsoportban: 1. hely: Balázsi Mátyás (3.b), 2. hely: Nagy Valentina (3.a); 3. hely: Kari Lilla (3.a) és Kovács Miklós (3.b)

III. korcsoportban: 1. hely: Gáti Janka (5.a) és Pákozdi László (5.b); 2. hely: Balázsi Lotti (4.b); 3. hely: Hermann Nándor (4.a); Sólyom Ádám (5.a), Pinczés Emese és Pinczés Eszter (5.b)

Szépen versenyzett: Szabó Sándor, Mező Nóra, Botos Hanna, Nagy Gergely, Megyeri Nándor, Frank Lídia, Daróczi Emma, Berecz Milán és Erdei Dominika.

 


MÖBIUSZ MATEMATIKA VERSENY

2023.05.05, 08:38

A MÖBIUSZ matematika versenyen ügyesen szerepeltek diákjaink.
 
Az alsó tagozaton 2. helyezést ért el: Nagy Máté Gyula (2.a)
Felkészítő: Nagyné Józsa Zita
Felső tagozaton 1. helyezést ért el: Bundik Ádám (5.b)
Felkészítő: Gyulai Andrea,
Nagy Zsombor László (6.a)
Briczky Balázs Zsolt (7.a)
2. helyezést ért el: Machán Míra Réka (8.b)
Felkészítő: Szakáll Ferencné
 
Szeretettel gratulálunk a tanulóknak és a felkészítő pedagógusoknak!
 

SZÉP EREDMÉNYEK A MEGYEI VERSFESZTIVÁLON

2023.05.04, 10:23

A Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI hirdette meg a XVII.Megyei Versfesztivált.

A József Attila Általános Iskola négy tanulójának kis videójával nevezett erre az online szavalóversenyre.

Az alábbi szép eredményeket értek el:

Zákány Bella Rozi 4.a arany minősítés

Felkészítő pedagógus: Váradiné Béres Beatrix

Góz Viktória 5.a ezüst minősítés

Lakatos Lia 5.a ezüst minősítés

Felkészítő pedagógusuk: Cseke Szilvia

Müller Bálint 6.a ezüst minősítés

Felkészítő pedagógus: Dr. Körtvélyesiné Bokross Eszter

Szeretettel gratulálunk nekik!

 


PIRUETTES SIKEREK

2023.05.03, 10:52

2023. április 27-én került megrendezésre Nádudvaron a VIII. Rubin cipők Minősítő Táncverseny. Iskolánk tanulói ezen minősítő versenyen az alábbi szép eredményt érték el:

Mózsik Boglárka 7.a 100% rubin minősítést ért el. Április 22-23-án a Monor NTMFSZ Nemzetközi bajnokságon két első és egy második helyezést hozott el.

Fitness kiscsoport 1.hely.

Fitness szóló Cselló 1.hely.

Szerencsekerék formáció 2.hely.

 

Plestyák Panna Zselyke 2.a, Sólyom Anett 2.a, László Nóra 3.b, Ványi Zsófia 3.b, Fent Zora 4.a, László Dóra 5.a és Lakatos Lia 5.a csoporttáncukkal aranyminősítést értek el.

László Dóra és Lakatos Lia 5.a osztályos kislányok duótáncukkal is arany minősítést értek el.

Az Év Tánca versenyen 2023. április 29-én Plestyák Panna Zselyke 2.a, Sólyom Anett 2.a, László Nóra 3.b arany minősítést értek el.

Ugyanezen a versenyen Ványi Zsófia 3.b,  Fent Zora 4.a, László Dóra 5.a és Lakatos Lia 5.a osztályos tanulók csoportos tánccal ezüst minősítést értek el.

László Dóra és Lakatos Lia 5.a osztályos tanulók duótáncukkal is ezüst minősítést értek el.