
Hírek
Országos Diákolimpia döntő
2023.06.05, 11:30
Szombathelyen rendezték meg a II. korcsoport számára az országos Diákolimpia döntőjét, ahol a tíz elszánt fiú hatalmas csatában, nagy küzdelemben, kitartással a 8. helyet szerezte meg, ezzel méltóan képviselte Hajdú Bihar vármegyét, legjobb Tiszántúli csapatként. Megtanulták Berettyóújfalu nevét, tiszteletet vívtak ki, erős csapatként nevezték őket, akiktől tartani kell! Köszönet Szabó Gergelynek, aki szülő, felkészítőként folyamatosan mellettük volt fáradhatatlanul.. A szülők szurkoló tábora, akik ilyen messze is eljöttek, hogy támogassák a csapatot, az edzők, akik évek óta edzenek benneteket, mind a siker kovácsai. Gratulálunk mindenkinek, és KÖSZÖNJÜK!
Az 1.képen balról jobbra állnak: Hermann Nándor 4.a, Balogh Boldizsár 4.a, Nagy Benett 4.a Megyaszai Antal 5.a,Józsa Kristóf 5.a,Jenei Bendegúz 4.b,Megyeri Nándor 4.a, Józsa Ákos 3.b.
A 2.képen Nagy Ádám 4.b, a 3.képen pedig Szabó Gergely Csanád 5.d.
540 kilométer vonaton, 15 kilométer gyalogosan – Rendhagyó kirándulás Budapesten
2023.06.02, 22:03
2023 nyarának első napja egy nagyszerű lehetőséggel kecsegtette intézményünk mintegy hatvan végzős diákját. A Lázár Ervin Program jóvoltából a Fővárosi Nagycirkuszban tekinthettük meg a világhírű artisták sorát felvonultató, A sztyeppe illata névre keresztelt előadást, majd ezt követően az impozáns, új építésű Néprajzi Múzeum egyik kiállításán merenghettünk el a kerámiák csodálatos világán. A napot egy kis lazítással zártuk a Keleti pályaudvarhoz közeli Aréna Plázában, ahol hűsölhettünk egy keveset - vásárlás, esetleg egy finom ebéd mellett. A kirándulásunkat tovább színesítette a fővárosban való metróvonalak kalandos felfedezése. Összegezzük ezt a csodálatos június 1-jét: 540 kilométer vasúton, mintegy 15 kilométer gyalog, sok-sok élménnyel megfűszerezve.
4.a-b osztály szarvasi kiránduláson
2023.06.02, 15:21
TUDÁSBAJNOKSÁG- ORSZÁGOS DÖNTŐ
2023.06.01, 09:54
Iskolánk diákjai közül többen részt vettek ebben a tanévben is a Bendegúz Gyermek –és Ifjúsági Akadémia által szervezett Tudásbajnokság elnevezésű versenyen.
Közülük hárman Dóri, Zsombor és Viktor az áprilisi vármegyei fordulón első helyezést értek el és ezzel bejutottak az országos döntőbe, melyet Szegeden rendeztek meg május 27-én..
Az országos döntőn mindannyian nagyon szép eredményt értek el
Nagy Dóra 4.b osztályos tanuló matematika tantárgyból 8. helyezett lett.
Körtvélyesi Viktor 4.b osztályos tanuló környezetismeret tantárgyból 7. helyezést ért el.
Nagy Zsombor László 6.a osztályos tanuló természetismeretből 8. helyezést ért el, míg matematikából 1. helyezett lett, így őt TUDÁSBAJNOKKÉNT köszöntötték az eredményhirdetésen.
Nagy szeretettel gratulálunk diákjainknak, a felkészítő pedagógusaiknak ezekhez az eredményekhez is! Köszönjük a szülők támogatását, hogy lehetővé tették, hogy Szegeden részt tudjanak venni diákjaink a Tudásbajnokságon!
6. ÉVFOLYAM KIRÁNDULÁSA GYOMAENDRŐDÖN
2023.06.01, 09:43
Felejthetetlen napot tölthettek hatodikos diákjaink a Telekparti Szabadidőparkban, Gyomaendrődön.
Az időjárás , a helyszín, a programok fantasztikusak voltak, így a hangulat is az volt.
Irimiás Róbert vezette szabadidőparkban a gyerekek falat mászhattak, íjászkodhattak, ping-pongozhattak, sárkányteregethettek, rekesztmászhattak, kürtőskalácsot készíthettek, állatot simogathattak.
Részt vett a két osztály a Körösön vízitúrán, kenuzhattak; sokan életükben most először eveztek, de borulás nélkül megúszta mindenki. A szabadidőparkban a finom gulyásleves után a gyerekek által gyúrt, feltekert kürtőskalácsokat fogyasztották el jóízűen a diákok.
A nap végén elfáradva Szeghalmon fagyizással zárult a nap.
Mindenkinek ajánljuk a szabadidőparkot, aki egy felejthetetlen kiránduláson szeretne részt venni.
A gyerekeket Timi néni, Szilvi néni és Eszter néni kísérte.
A 2.A OSZTÁLY III. HELYEZÉST ÉRT EL A JÁTÉKOS HORTOBÁGY C. VETÉLKEDŐN
2023.06.01, 08:53
A hónapokon át tartó, elméleti és kreatív feladatokat is tartalmazó forduló végeredményeként ügyes kis 2. a osztályunk Kocsisné Jován Ildikó osztályfőnök mentorálása mellett regionális III. helyezést ért el a Játékos Hortobágy elnevezésű vetélkedőn. Színvonalas munkájukat méltatta a zsűri. Jutalmuk egy osztálykirándulás, mely szintén a természeti értékek bemutatását, megismerését fogja szolgálni a sok-sok élmény mellett.
Szeretettel gratulálunk minden résztvevőnek!
BIBLIA – a világ legolvasottabb könyve
2023.06.01, 08:46
Körtvélyesi Viktor 4.b osztályos tanulónk 3. helyezést ért el a BIBLIA- a világ legolvasottabb könyve elnevezésű országos projektversenyen 3-4. évfolyamos kategóriában. A versenyt a HEBE kft. hirdette meg.
Nagy szeretettel gratulálunk Viktornak ehhez a szép eredményhez!
ZÁKÁNY BELLA Rozi
2023.05.31, 15:58
4. a osztályos tanuló a HEBE Kft. által meghirdetett HELLO USA országos angol projektversenyen vett részt, ahol Teens (B2) korcsoportban középiskolásokkal versenyezve a 4. helyezést szerezte meg.
Kiváló teljesítményéhez gratulálunk!
Felkészítő pedagógus: Szilágyi-Baranyai Edit
Gyermeknap a Zuzuban
2023.05.31, 15:30
A 2.b osztályosok gyermeknapot tartottak a Zuzuban. A gyerekeknek mind fizikailag, mind pszichológiailag szüksége van arra, hogy szaladgáljon, másszon, kússzon, ugráljon, és persze jó hangos legyen. Kisiskolás korú gyerek mozgás közben nemcsak élményt gyűjt, hanem észrevétlenül fejleszti a két agyfélteke közötti együttműködést, ami segíteni fogja a tanulásban is. Sokan nem értik, miért is olyan fontos az önfeledt, szabad játék, hát ezért. Ez a gyerekeknek legalább olyan fontos tanulási folyamat, mint a szorzótábla, hiszen a szokások, társas érintkezés és az ehhez szükséges készségek is fontos szerepet játszanak majd abban, hogy ők miként értékelik majd magukat.
Van egy hely, ahol minden gyerek gyerek lehet; ahol nem baj, ha kiabál, üvölt, visít, vagy hangosan kacag, ahol nyugodtan szaladgálhat, számtalan helyre felmászhat, ahol azt csinál, amit akar, nem zavar senkit, és nem eshet bántódása.
A játszóház a mértéktelen szabadság birodalma. Köszönjük szépen a lehetőséget!
„ A gyerek játék közben tanul. És a legfontosabb, hogy megtanul játszva tanulni.”
Gyermeknapot is focival ünnepelték
2023.05.31, 12:04
Május utolsó vasárnapja az gyereknap. A DVSC egy utánpótlás labdarúgó tornával kedveskedett a gyerekeknek, melynek célja a sportbaráti kapcsolatok erősítése és a gyerekek felhőtlen boldogságának a biztosítása. Az ország minden területéről érkeztek csapatok a Dunán innen és még három külföldi országból, Ukrajna, Szlovákia, Románia területéről, így közel 400 gyerek élvezhette a kitűnően előkészített pályákon a napsütést. Összesen 10 pályán 140 mérkőzés zajlott le a nap folyamán. Igen magas színvonalú mérkőzéseket láthattak a kilátogató szurkolók és a gyerekeket elkísérő szülők!
A torna elérte a célját, mert az eredményhirdetésen csupa fáradt, ám mosolygós, jókedvű gyerekeket láthattunk.
Rácz Petya (2.b) és csapata ezúttal az ezüstérmet tudhatnak magukénak. Valamennyi játékosunknak sikerült rengeteg időt a pályán töltenie a komoly játékerőt képviselő, jellemzően külföldi csapatok ellen. Gratulálunk mindenkinek!